Ismerkedős játék felnőtteknek - amikor a buli kezd egy kicsit unalmassá válni

Ismerkedős játék felnőtteknek – amikor a buli kezd egy kicsit unalmassá válni

 

Sokan szerveznek házibulit a barátaiknak, de az egymás után ismétlődő programok egyre unalmasabbá válnak, és ilyenkor az ismerkedős játék felnőtteknek szóló változata sokat segíthet.

Valljuk be őszintén, senki sem szeret olyan összejövetelekre járni, ahol már az első óra után mehetnékje támad, mert nagyon unatkozik. Mi pontosan ezekre a helyzetekre ajánljuk különféle felnőtt társasjátékainkat. Nézzük meg, hogy melyik a legjobb társas!

 

A felnőtt társasjátékok szórakoztatnak

Blogunkban már többször írtunk a különféle lehetőségekről, de azt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy fontos egy bulit jól megszervezni. Nem elég csak a helyet, az ételt és az italt biztosítani, hiszen attól még nem válik szórakoztatóvá az összejövetel.

Általában a vendégeket köszöntő itallal fogadjuk, majd elkezdődik a beszélgetés. Ilyenkor új ismeretségek is köttetnek, de ez nem minden esetben valósul meg. A bulin kínálhatunk száraz rágcsát és szendvicseket vagy éppen meleg ételt, ez mindenkinek a saját preferenciája szerint valósítható meg. Pár óra elteltével azonban azt látjuk, hogy a vendégek egy része elköszön. Ennek megakadályozására érdemes pár társasjátékot megvásárolni.

 

Az ismerkedős játék felnőtteknek szóló változata miben segíthet?

Ahogy a neve is sejteti, segíthet összehozni a társaságot, emellett pedig oldja a feszültséget. Elképzelhető, hogy a társaságból sokan nem is ismerik egymást. Ennek kiküszöbölésére egy ilyen játék tökéletes megoldást kínál. Kötetlenül, jó hangulatban folyhat a másik megismerése. Nézzük is meg, hogy pontosan hogyan zajlik egy ilyen játék!

 

Mit kínál a Bohéma Games?

A Buliszerviz társasjáték egy hamisítatlan házibuli játék, amelyet akkor érdemes bevetni, amikor nem pörög eléggé az este. A felnőtteknek kifejlesztett játék nem a már oly sokszor unalomig játszott társasjátékok egyike, hanem tényleg egy különleges lehetőség a kikapcsolódásra és a hétköznapi gondok elfelejtésére. A bevállalósabb résztvevők igazán sikamlós feladatok megoldását is bevállalhatják.

 

Miért tartják úgy sokan, hogy a házibulik elengedhetetlen kelléke?

Mivel 4, illetve akár 8 fő is játszhatja, ezért a hajnalig tartó mulatozásba többeket is be lehet vonni. A játékmezőn söröskupakokkal lehet lépkedni, és minden egyes mező különleges feladatokat tartogat. A pikáns és sokszor vicces kártyák garantálják azt, hogy egy percig sem fogtok unatkozni. Az ismerkedős játék célja, hogy minél több Buli Dollárt gyűjtsünk össze a játék végére, hiszen ki az, aki ne szeretne nyerni?

 

Milyen feladatokat rejtenek például a hangulatfokozó kártyák?

Különféle táncfigurákat kell bemutatni, amely során biztosan mindenki szakadni fog a nevetéstől. Nem mindenki táncoslábú, és ebben a feladatban ez fontos készség lehet. Az is elképzelhető, hogy italt kell önteni a szánkba és azt bent tartani egészen addig, amíg egy népdalt el nem éneklünk.

Sokan emlékeznek talán a gyerekkorukból a Limbó-hintó őrületre. Akik nem, azoknak lehet, hogy ez is kicsit kínos lesz. Olyan feladat is szerepel a kártyákon, amikor egy kanalat a szánkban kell tartani, miközben azon egy pingpong labdát egyensúlyozunk. Több mint valószínű, hogy legtöbbeknél a földön fog kikötni.

Láthatjátok, hogy ez a játék minden bizonnyal segíthet egy kicsit feldobni a buli hangulatát. Nézzetek szét a kínálatunkban, és kérdés esetén keressetek elérhetőségeinken. Megpróbálunk segíteni, hogy tényleg egy jó házibulit szervezhessetek!

Kapcsolódó cikkek