Társasjáték fajták - hogyan válassz közülük?

Társasjáték fajták

Ahhoz, hogy kiderítsük, felnőttként is valóban társasjáték-kedvelők (sőt! netalán –függők!) vagyunk-e, mindenekelőtt nem árt feltérképezni az elérhető kínálatot. Nem mindegy ugyanis hogy találunk-e olyan társasjáték fajtát, ami a kedvünkre való.

Ha nem találunk semmi olyasmit, ami felkeltette volna az érdeklődésünket, akkor sem kell rögtön elkeseredni. Az sem feltétlenül jelenti azt, hogy a társasjátékok világa nem a mi világunk. Még az is előfordulhat, hogy pechünkre nem ott kerestünk, ahol valóban megtaláltuk volna az igazi(ka)t.

De az is lehet, hogy csak nem jól kerestünk. Tudjuk-e például, hogy milyen fajta felnőtteknek szóló társasjáték-típusok léteznek? Ahhoz, hogy sikerrel keresgéljünk, nem árt ismerni a főbb lehetőségeket.

Társasjáték fajták – a főbb játéktípusok

A társasjátékokat – mint annyi minden mást – többféle koncepció alapján lehet csoportosítani. Nézzünk meg néhányat, milyen szempontok szerint érdemes körbenézni a társasjáték-kínálat virtuális és valódi polcain.

  1. A játék módja szerint lehetnek:

  • táblás társasjátékok
  • kártyajátékok
  • hadi társasjátékok
  • absztrakt stratégiai/logikai játékok
  • partijátékok
  • kvíz/műveltségi/ismeretterjesztő játékok
  • kockajátékok
  • asztali ügyességi játékok
  • terepasztalos ügyességi játékok
  1. A játék lehetséges kimenetele szerint lehetnek:

  • véletlenen/szerencsén múlók
  • a játékosok tudásától/ügyességétől függők
  1. A játék mechanizmusa szerint lehetnek:

  1. A résztvevők egymással való viszonya alapján lehetnek:

  • kooperatív/együttműködősek
  • kompetitív vagy versenyzősek
  1. A résztvevők száma szerint lehetnek:

(itt az egyedül játszható játékokat nem vesszük figyelembe, elvégre “társas”játékokról beszélünk)

  1. A résztvevők kora szerint lehetnek:

És még biztosan rengetegféle kategóriát ki lehetne találni…

Társasjáték fajták – milyen szempontok alapján válasszunk?

Ha sikeresen átrágtuk magunkat a fenti számtalan csoportosítási lehetőségen, érdemes elgondolkodni azon, melyik tételen akadt meg a szemünk a felsorolásban. Elvégre nyilván nem véletlenül időztünk az átlagnál hosszabban rajta – érdemes az ösztönünknek hinni, hiszen a szabad asszociációs módszerek sokszor sikeresek.

Ha viszont egy konkrét alkalomra szeretnétek kipróbálni valami újdonságot, akkor már nem árt a földhöz ragadtabb tényezőket figyelembe venni. Úgymint:

  • a társasjátékozás apropója (buli, időtöltés a barátainkkal, ismerkedős stb.);
  • a várható résztvevők száma, kora, neme;
  • a várható résztvevőkkel való kapcsolatotok erőssége, milyensége (gyerekkori barát, munkahelyi főnök);
  • a várható résztvevők ízlése, irányultsága (pl. inkább versenyezni/együttműködni szeretnek vagy a memóriajátékokat/kvízjátékokat preferálják).

De tudod mit? Ha már eltöltöttél némi időt ennek a cikknek az elolvasásával, van egy gyorsabb és talán hatékonyabb javaslatunk. Mi lenne, ha körbenéznél társasjáték webshopunkban, és kiválasztanád azt, amelyik a leginkább szimpatikusabb? Félre a tudományos teóriákkal, győzzön inkább az intuíció! 🙂

Kapcsolódó cikkek