Társasjáték? Felnőtteknek? Otthon?
Hogyan kerülhetnek ezek a szavak egymás mellé? Sokan talán úgy gondolhatják a felnőttek már túl komoly, “meglett” emberek. Pláne ahhoz, hogy olyan gyermeteg dolgokkal töltsék az idejüket, mint a társasjáték. És hát otthon ugye sokkal több más szórakoztató tevékenység áll a felnőttek rendelkezésére. Ilyen például a televíziózás, az okostelefon nyomkodása, jobb esetben pedig talán az olvasás.
De lássuk be: a fenti tevékenységek leginkább magányos, más ember jelenlétét nem igénylő időtöltések. Pedig hát, tudjuk jól: mi, a teremtés koronái, eredendően társas lények vagyunk. Túlnyomórészt együtt élünk valaki(k)kel, megosztjuk örömeinket, bánatunkat egy társsal/baráttal/rokonnal.
De valahogy mostanság egyre nehezebb megnyílni a másik előtt. Nehezen megy a kommunikáció, egyrészt, nehezen tudjuk szavakká formálni érzéseinket, másrészt egyre több gátlás épül belénk az eltelt évek során.
Társasjáték felnőtteknek otthon – mert játszani jóóó!
“Miért találhat örömöt a felnőtt a játékban? Van-e az embernek olyan szükséglete, amely a játék segítségével is kielégíthető?
H. Murray 1938-ban az általa ‘feltérképezett’ húsz emberi szükséglet közé tizenötödiknek a játékszükségletet is odasorolja. Ezt a szükségletet mint olyat jellemzi, amely játszásra, szórakozásra, nevetésre, viccmondásra, sportolásra, táncra, kártyázásra stb. késztet.‘*
Tehát már jó ideje a pszichológia is megállapította: a felnőttek is játszanak, mert játszani jó.
Társasjáték felnőtteknek otthon – de miért jó így játszani?
De mi lehet jó egy (vagy több) felnőtt számára egy otthoni társasjátékozásban? Csak rövid felsorolásként, lássuk az előnyeit:
- mert kikapcsol a mindennapokból, a gondokkal terhelt való világból;
- megtöri a szürke egyhangúságot;
- mert egy új, virtuális világot teremt;
- és mivel ez a fantázia világa, sokkal nagyobb szabadságot biztosít:
- segít rádöbbenni, mire is vágyunk valójában,
- segít mindezeket megfogalmazni, szavakba önteni,
- oldja a gátlásokat, hogy ezt megosszuk párunkkal,
- adott esetben ezek a vágyaink akár meg is valósulhatnak;
- segít, hogy akár saját magadat is jobban megismerd;
- amellett, hogy párodról is számos tanulságos dolog is kiderülhet,
- mindeközben jól érzitek magatokat;
…egyszóval egy tartalmas és egyben kellemes szórakozást, kikapcsolódást kínál a társa(i)ddal. Mindezt szinte ingyen, anélkül, hogy ki kellene mozdulnotok otthonról.
Társasjáték felnőtteknek otthon – kiknek jó?
Jó lehet tehát mindazoknak, akik:
- éppen most ismerkednek, az összemelegedés első fázisában járnak;
- vagy akár éppen ellenkezőleg, már annyira – úgy hiszik –, ismerik egymást, hogy nem igazán tudnak meglepetéssel szolgálni a másiknak;
- akik csak egy baráti partin akarnak jól szórakozni…
…tehát tulajdonképpen minden felnőttnek. Egyszóval: társasjáték – felnőtteknek – otthon. Kalandra fel! Fedezzétek fel együtt magatokban a mindnyájunkban ott szunnyadó “homo ludens“-t: vagyis a játékos embert!
*Forrás:
Fodor Katalin: Pszichológus szemmel a játékról. In: Korunk, 33. évf. 9. sz., 1974. szeptember, 1024. o., utolsó megtekintés: 2019.12.02.